Kezünk, lábunk sugározza az ápoltságot, miután manikűrön, pedikűrön vettünk részt, vagy műkörmöt csináltattunk! A műköröm olyan ékszer a nők kezén, mellyel magukat és környezetüket ajándékozzák meg! Többnyire úgy gondoljuk, hogy ez csak a nők számára fontos, pedig az „erősebb nem” képviselői is méltányolják ápolt és egyedi körmeinket, még ha erről olykor férfiasan hallgatnak is!

Lassan már 14 éve ápolom a kedves vendégek kezét és lábát. Számomra elengedhetetlen a precizitás, a pontosság és a gyorsaság, igyekszem ezekre mindig odafigyelni. Fontosnak tartom ebben a szakmában, hogy vendég és szakember között bizalmi légkör és jó hangulat alakuljon ki. Pár alkalom után nemcsak minden vendég kezét-lábát ismerem, hanem stílusát is, így általában megérzem mire van éppen szükségük. Színben, mintában, formában egyaránt.

 

Műköröm:

A megfelelő előkészítési folyamatok után speciális zselés anyagot viszek fel a körmökre sablon segítségével, melyet UV fény szilárdít meg. Kívánság szerint díszítek, strasszokat, matricákat helyezek bele.

Személyre szabott műkörmeit minden esetben a legnagyobb körültekintéssel és odaadással készítem, legyen szó akár a legegyszerűbb elképzelésről, vagy különleges alkalmakon ékszerként viselhető körmökről. A legfrissebb trendeknek és személyiségének megfelelő dizájnnal dobom fel ön és környezete hangulatát.

Sokféle forma és minta közül választhat, végeredményként elismerő pillantásokra számíthat!

Manikűr:

A munkafolyamat lépései: A köröm hosszának vágása, formázása, körömbőr feltolása, körmök áztatása, körömbőr vágása, körmök formára igazítása, körömbőr ápoló olajozása, krémezése. Lehetőség van lakkozásra, tartós lakkozásra, japán manikűr anyagainak bedolgozására és díszítésekre. Mindezt olyan szakértelemmel és figyelemmel, ahogyan mindnyájan elvárjuk!

 

Paraffinos Kézápolás

Kiszáradt a kézbőre?
Mindenkinek ismerős probléma, főleg hideg időben.
Van rá megoldás!
Az időjárás viszontagságai miatt a kéz bőre fokozottan ki van téve a szélsőséges hatásoknak. A paraffin tápláló melegével könnyedén a pórusok mélyére juttatjuk a hatóanyagokat.

Màr egy alkalom is csodákra képes, rendszeres használatával bőrünk fiatalodik és nem szárad ki.  A paraffin rendkívüli hőtároló képességgel rendelkezik, kitágítja a pórusokat, fokozza a vérkeringést, erősíti a kötőszövetet és ezáltal könnyebbé teszi hidratáló krémek felszívódását. A kezelés hatására a száraz, durva és repedezett bőr puha, bársonyos, rugalmas lesz.

Kézbőrét leradírozzuk, hatóanyagos krémmel bekenjük, majd a meleg paraffinba mártjuk.
Jól bebugyolálva 10-20 percig hagyjuk hatni. A kezelés után bőrünk selymessé válik. 
Ajánlott bármilyen korosztály részére, akár manikűröztetés előtt, pedikűröztetés ideje alatt. 

 

Tartós lakkozás (gél lakkozás):

Természetesen nálunk hagyományos lakkozást is kérhet, ami 3-4 napig biztosítja körmei csillogását, de figyelmébe ajánlom ezt a hosszantartó lakkozási technikát, amely egy 2-3 hétig is kopásmentes, UV fényre kötő tetszőleges színű zselés lakk felvitelét jelenti. Érdemes minden második tartós lakkozás alkalmával egy manikűrt is csináltatni ápoltságunk érdekében, melyet ebben az esetben jutányos áron végzek önnek!

Amennyiben körme gyengébb, ajánlok a gél lakk alá saját körmök megerősítésére szolgáló rugalmas gummy zselé felvitelét, amivel még tartósabb és erősebb lesz körme. 

 

Pedikűr:

A rendszeres pedikűr télen-nyáron az ápoltság, szépség és kényelem elengedhetetlen hozzávalója, nemtől és kortól függetlenül! Minden kedves vendégemnek, köztük a férfiaknak is ajánlom a havi, de legalább kéthavonta történő pedikűröztetést!

A folyamat általános lépései: A láb, fertőtlenítős vízzel való, puhító áztatása, bőrkeményedések eltávolítása, körmök vágása, formára igazítása, kisebb benőtt köröm, tyúkszem eltávolítása (fertőtlenítése, sebkezelése), valamint igény szerint a körmök lakkozása, a láb olajozása, krémezése. 

 

 Ne feledjük:

Üzleti- és magánéletben is fontos az első benyomás, melyet kezünk, lábunk szépségével pozitívan is befolyásolhatunk.

Várom Önt is Nagy Szeretettel!

 

Minden kedves vendéget arra kérnék, hogy amennyiben nem tud eljönni a megbeszélt időpontra, azt lehetőleg minimum 24 órával előtte mondja le, és esetleges késésről telefonon értesítsen, így más is örülhet a felszabadult helynek. Maximum 10 perc késéssel még el tudom vállalni vendégeimet, de azon felüli késés esetén nem tudom garantálni, hogy beleférünk az időbe, így elképzelhető, hogy másik időpontot kell egyeztetnünk.

 

Darvas Júlia

Darvas Júlia

manikűrös, pedikűrös, műkörmös

Hétfő, Csütörtök 11.00 – 19.00
Kedd, Szerda, Péntek 8.00 – 15.00
darvasjulimanikur@gmail.com
+36203982755